Szórakozás
havas-henrik(430x286)(3).jpg (havas henrik)

Havas Henriket megfenyegette az unokája

24.hu
24.hu

2015. 09. 24. 07:47

Korábban a témában:

A vasárnap induló Sztárban sztár nem csak új versenyzőkkel, de új zsűritaggal is várja a nézőket. Az énekesek közül többen már most tartanak Havas Henrik éles kritikáitól, de arra is számíthatunk, hogy az újságíró egykori műsorvezetőtársával, Claudiával sem fog kesztyűs kézzel bánni. A Tanár úr azonban meglepő kijelentést tett, megígérte, hogy 10 éves unokája szorgalmazására barátságos lesz a műsorban.

Zsófi megtiltotta, hogy szemétkedjek! Megfenyegetett, hogy kedvesnek kell lennem. Megígérte, hogy minden egyes adás után fel fog hívni Spanyolországból, és jegyzetelni fogja az indokolatlanul szemét beszólásaimat. Zsófi tényleg figyelni fog, szóval vigyáznom kell, mit mondok majd és hogyan. Bevallom, nem szívesen húzok vele ujjat, félek tőle, mint a tűztől, úgyhogy barátságos leszek. Amit ugyanis az unokámról tudni kell, hogy 11 éves lesz novemberben, és 125-ös az IQ-ja. Azt mondta, csak azért kritizálom őt is, mert intelligensebb nálam, az enyém ugyanis csak 115-ös” – árulta el a Blikknek Havas.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.