Szórakozás

A Gálvölgyi Show producere: “Leszarom, hogy mit mondanak…”

Szombaton sokéves kihagyás után visszatért a képernyőre a Gálvölgyi Show. Gálvölgyi János és tévéműsor-paródiái egy speciális egyszeri kiadással jelentkeztek az RTL Klub képernyőjén, ám a produkciót ízekre szedték a bírálói. Az eredetileg szórakoztatónak szánt műsor a Bors keddi cikke szerint számtalan bírálatot kapott, több publicista emelte fel a hangját a lejárt poénok miatt. A legnagyobb vád az volt, hogy ami tíz évvel ezelőtt még viccesnek tűnt, mára, a stand­up comedysek világában már nem az, mint például a tévés jós- vagy teleshopműsorok paródiája. De kritika érte azért is, hogy a show-ban Magdi anyus legalább ötször halt meg, egyesek szerint pedig az igazi mélypont az volt, amikor kétfejű gyerek született, s ezzel a fogyatékosokon élcelődött Gálvölgyi.

Ónodi György, a show producere, szerkesztője és szövegírója feldúltan nyilatkozott a lapnak, és kérte, hogy véleményét szó szerint, a trágár szavakkal együtt idézzék.

“Leszarom, hogy mit mondanak ezek a névtelen hősök, akik ismeretlenül ké­pesek belerúgni az emberbe, ugyanakkor az utcán odamennek Gálvölgyi Jánoshoz autogramért. Úgy vagyok Gálvölgyivel, mint a téliszalámival. Tíz éve is szerettem és ma is ugyanazért a téliszalá­miért állok sorba. Míg a magyar nézők jól elnevetgélnek a Vaklárma című filmen, ami egy színes bőrű vak férfi és egy süket fehér férfi esetlenségét mutatja be, addig a kétfejű em­berben megjelenő szatírát és az igazán jó morbid humort már nem veszi be a finnyás nézők gyomra.”

A Gálvölgyi Show visszatérő adása egyébként a számok szerint jól teljesített: a 18-49-es korosztály 16,3 százalékos közönségarányával lazán nyerte sávját, lenyomta a konkurenciát. Más kérdés, hogy hétfőn az RTL Klubon ugyanebben az idősávban Balázs az Egy perc és nyersz! vetélkedővel 23 százalékot ért el, illetve ha a Gálvölgyi-show után következő Vigyél el! című műsor a nézők 20,4 százalékát vonzotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik