Szórakozás

Wolf Kati visszavonulást tanácsol a tehetségkutatósoknak

Az énekesnő szerint jó hatással van egy friss felfedezett karrierjére, ha két év után egy időre a háttérbe vonul.

Szinte pontosan egy év telt el azóta, hogy Wolf Kati elhagyta Magyarországot. 2013 szeptemberében az X-Faktor első szériájában megismert énekesnő Kínába költözött, visszatérése óta pedig több fellépése van, mint valaha.

“Igazából nem aggódtam azon, hogy ha kimegyek, itthon elfelejtenek. A családomnak is jót tett, hogy ismét anya volt mellettük, de nekem is kellett egy kis nyugalom. Emlékszem, egyszer Náray Tamás mondta, hogy nem baj, ha kicsit eltűnik az ember, jó, ha hiányzom picit, ez csak jót tesz a karrieremnek. És igaza lett. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen pár hét kint lét után már éreztem, hogy szükségem van a közönség szeretetére, és éhezem a színpadra. Voltak nehéz pillanatok, de amikor hazajöttem, éreztem, hogy egy igen stabil rajongótábor áll mellettem, akik végig kitartottak mellettem, és most még jobban lelkesednek, hogy hazajöttem. (…) Minden új felfedezettnek csak ajánlani tudom, hogy két év után vonuljon egy kicsit vissza” – mondta a Borsnak Wolf, aki hamarosan a TV2-n tér vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik