Szórakozás

Fehérneműben zuhant ki a negyedikről Szacsvay felesége

Újabb részletek derültek ki Szacsvay László feleségének tragédiájáról, aki egyelőre tisztázatlan körülmények között zuhant a mélybe a negyedik emeletről.

Mint megírtuk, néhány napja a negyedik emeletről zuhant ki ötödik kerületi otthonuk ablakából Szacsvay László felesége, aki csodával határos módon túlélte a zuhanást. A tragédia körülményei még nem tisztázottak, ugyanis a színész és a hatóságok sem állnak szóba a sajtóval. A Bors közben egy szemtanú beszámolója alapján úgy értesült, hogy Szacsvay felesége fehérneműben zuhant négy emeletet.

“Közvetlenül a zuhanás után értem oda. Nagyon meglepett, hogy az asszonyon nem volt ruha, csupán fehérneműt viselt. Szacsvay művész úr is hamar leért, láthatóan teljesen összeroppant a látványtól. A felesége egy pad mellé esett, ő pedig a padon ülve temette az arcát a kezébe és sírt” – mondta a lapnak egy közelben lakó férfi.

Egy másik szomszéd pedig a Blikknek mesélt arról, hogy nemrég találkozott a lakhelye előtt a Nemzet Színészével, és aggódva érdeklődött a neje hogyléte felől.

“Itt lakom a környéken. Szacsit, ahogy mindenki hívja őt errefelé, sokszor látjuk a kutyusát sétáltatni. A hírekből tudtam meg a történteket, de a környéken most mindenki a tragédiáról beszél, és van egy-két kedves szava a művész úrhoz. Amikor tegnap délután kilépett a kapujukon, nem álltam meg, hogy ne érdeklődjek. „Hogy van a felesége?” – kérdeztem tőle, mire könnyes szemmel annyit mondott: megvan, él, és éppen hozzá siet. Arra, hogy mi történt, hogyan esett a mélybe, nem mondott semmit, de köszönte a jókívánságokat. A színész sietve ült autójába, és gyorsan elhajtott. Aggódom érte is, hiszen ilyen idegállapotban nehéz lehet tartania magát” – számolt be róla egy olvasó.

Szacsvay László és Cs. Claudia 1971-ben kötöttek házasságot. Egy fiuk született. Az asszony a Magyar Televízióban dolgozott szerkesztő-riporterként, de közben kitanulta a fotóriporteri szakmát is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik