Szórakozás

Damu kabaréval tér vissza a képernyőre

A börtönviselt színész Ihos József zenés darabjában egy macsó szomszédot alakít.

Ősztől a Muzsika TV-n tér vissza a képernyőre Damu Roland – derül ki a mai Borsból. A színész egy énekes kabaréban, az Ihos József jegyezte Fűre lépni Ihos! című műsorban lesz látható.

“Én örömszínész vagyok, és nem bántam meg, hogy elvállaltam ezt a felkérést. Igaz, korábban nem tartozott a kedvenceim közé a kabaré műfaja, de azzal, hogy belekóstoltam ebbe is, be kellett látnom, hogy ennek is van létjogosultsága. (…)

Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

(…) Nehéz visszailleszkedni a színészszakmába, mert a történetem meglehetősen megosztotta az embereket. Az idő viszont mindent megold, napról napra azzal szembesülök, hogy az emberek mellettem állnak, szeretnek és visszavártak. A kollégáktól sem kaptam egyetlen rossz visszajelzést sem” – mondta el Damu a lap megkeresésére. A színész azt is elárulta, a folytatásról annak függvényében tárgyalnak, hogy mennyire válik be majd a macsó szomszéd szerepében.

“Rolandot Némedi Mari ajánlotta nekem, akivel szintén együtt dolgozom. Rögtön sikerült megállapodnunk, és Damu azóta is na­gyon lelkes a forgatásokon. Én még abból az időkből ismerem, amikor vidéki színházakban játszott: nagyon tehetségesnek és szimpatikusnak tartottam. El kell mondanom, hogy én Vajna Timivel is jóban vagyok, de ez nem okoz problémát, mert nekem nem kell állást foglalnom a történetükben” – mesélte Ihos József a Damuval közös munkáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik