Szórakozás

60 millióval akarta lehúzni Klapkát az aranyhamisító

Az Aranyembert is megtalálta egy "bomba üzlettel" az éppenelőzetesben ülő B. Péter.

Mit megírtuk, gazdag és ismert magánszemélyeknek, pénzintézeteknek is juttathatott a Kézizálog Zrt. által gyártott trombitarézből készült kamu aranytömbökből B. Péter akár 30 milliárd forintnyi kárt is okozhatott az ügyfeleinek. A férfit Klapka György is jól ismeri, ugyanis őt is be akarta húzni a csőbe.

“Kétszázezer eurót (hatvanmillió forint – a szerk.) kért kölcsön, azt mondta, hogy fedezetül rubinból készült álla­tokat ad. Azt állította, ezek értéke az egymilliárd forintot is meghaladja. Kikötötte azt is, hogy egy szerződést írat velem: nem adhatom el ezeket a rubintárgyakat. Elmentem az irodájába, ahol egy asztalon, terítővel lefedve voltak a „kincsek”. A kendőt úgy lebbentette fel, mintha Dá­rius kincse lenne alatta. Nemhogy kétszázezer, de még húsz eurót sem értek. Mondtam neki, hogy legközelebb aranyat hozzon, de azzal nálam nem mert volna próbálkozni, hiszen ránézésre megmondom, ha hamis” – mondta a Borsnak Klapka, aki egyből felismerte, hogy a tárgyak nem rubinból, hanem rubintörmelékből készültek. 

B. Péter módszere hasonló volt másoknál is: több száz milliót, esetenként milliárd fölötti összegeket kért kölcsön, fedezetként pedig a hamis arany szolgált. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik