Szórakozás

Itt az első kismama fotó Janicsák Vecáról

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2015. 08. 07. 17:53

A lassan félidős énekesnő először állt nyilvánosság elé gömbölyödő pocakjával.

Még csak néhány napja, hogy kiderült, Janicsák Veca hamarosan anyuka lesz. A 25 éves énekesnő mindig is féltve őrizte magánéletét és a babavárásról sem ő számolt be először. Miután az egyik napilap lehozta a nagy hírt, Veca is közölte rajongóival a boldogságát.

“Magam szerettem volna közölni Veletek az örömteli híreket, de mint Ti is tudjátok: ‘Ember tervez, Isten végez.’ (…) A második hírem, hogy a párommal mérhetetlen szeretettel várjuk a január közepén születendő égi áldásunkat, a gyermekünket. A boldogságom nem tudnám szavakba önteni, így meg sem próbálkozom vele…” – írta az énekesnő

Akkori bejegyzése mellé azonban nem járt teljes alakos fotó, így közösségi oldala követői nem csodálhatták meg a kismamát. Egészed ideig. Most ugyanis, az egyik kozmetikai márka arcaként állt kamera elé Veca, ahol bő ruhája ellenére is látszik már pocakja.

Az aranytork Janicsk Veca FanClub a Garnier BB km j arca :)! A kismama szettje pedig telitallat ;) :)!!!…

Posted by JOY Magazin – Magyarország on 2015. augusztus 7.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.