Szórakozás

11 éve harcol a fiáért Erox Martini

Bíróságról és a tárgyalásokról szólt a zenész élete az elmúlt évtizedben, és még mindig nem került pont az ügy végére.

Erox Martini azóta azért harcol, hogy ő nevelhesse fiát, amióta szakított annak anyjával, mert úgy gondolja, az asszony alkalmatlan a gyermeknevelésre. Ennek már 11 éve, ám a kálváriájuknak még mindig nincs vége. Első fokon jogerősen a zenésznél helyezték el a tizenkét éves Máriót, ám az édesanya nemrég újra felvette a kesztyűt: eljárást indított a szülői felügyeleti jog újrarendezéséért.

“Egyszerűen nem hiszem el, mi megy itt! Azt hinné az ember, hogy végre vége, élhetünk békében a fiammal, végre bebizonyosodott, hogy nálam jobb helyen van a gyerek, erre megint azt kell átélnünk amit az elmúlt tizenegy évben. Tímea ellenem neveli a gyereket. Amikor vele van, már egy ideje nem is tudok az ügyről, mert volt egy tárgyalás amikor nyaraltunk. Szerintem ő már nem is a gyereket akarja, csak bosszút állni. Teljesen kizökkentette Mariót az életéből. Ha vele van, akkor lóg az iskolából, s a fiú persze élvezi is ezt a lazaságot! Reménykedem, hogy visszakapom a gyerekemet, és sikerül visszaterelnem a helyes útra…” – mondta a Borsnak Erox.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik