Szórakozás

Zámbó Krisztiánnak gondja van apja slágereivel

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2015. 07. 30. 21:00

Jimmynek klasszisokkal nagyobb volt a hangterjedelme, mint amivel a fia rendelkezik.

Zámbó Jimmy egyik legismertebb slágerét, a Még nem veszíthetek című örökzöldet dolgozta át egy PSD nevű rapper, aki a refrén felénekléséhez a legendás énekes fiát, Zámbó Krisztiánt kérte fel. A zenén azonban változtatni kellett, hiszen a fiú nem tudta utánozni az eredeti hangszínt.

“Megboldogult édesapámnak klasszissal nagyobb volt a hangterjedelme, mint amivel én rendelkezem, de nem ezért kértem, hogy menjünk lejjebb egy kis terccel. Az eredeti regisztert is ki tudom énekelni, de nekem így kényelmes. Nem akarom túlterhelni a hangomat, mert úgy járhatok, mint annak idején az X-Faktorban, ahol egyszer meg is bicsaklott a hangom, amikor magasat énekeltem” – mondta a Blikknek Krisztián, aki két hanggal lejjebb énekelte a dalt.

Zámbót több kommentelő támadta a nem megfelelő énektudása miatt. A lap idéz valakit, aki szerint rabokat lehetne vallatni a hangjával, míg egy másik hozzászóló Jimmy helyében büszke lenne a fiára.

Itt nézheti meg a feldolgozást: 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.