Szórakozás
Sarka-Kata(960x640).jpg (Array)

Sarka Kata merész fotója alatt dúl a kommentháború

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2015. 07. 17. 20:12

Hajdúné melltartó nélkül mutatta be új ruháját, de a balhé valami egész másból kerekedett.

Sarka Kata legújabb fotóján egy égi jel hatására vásárolt új ruháját szerette volna bemutatni rajongóinak. A képet rengetegen látták, és még többen kommentelik, de nem egészen abból az okból, amire Hajdúné eleinte gondolhatott.

A – számunkra legalábbis – legszembeötlőbb a fotón az, hogy Kata nem visel melltartót a láthatóan vékony ruha alatt, így mellbimbója hetykén rajzolódik át az anyagon. Na, ezzel nem is lenne semmi baj – sőt! – bár a hozzászólók azért javasolták, hogy legközelebb a melltartót se felejtse el felvenni.

Viszont a poszt szövegébe, miszerint a ruhát azért vásárolta, mert nagyon megtetszett neki, már többen belekötöttek.

“Nemrég láttam a facebookon két nagyon jó ruhát egy reklámban! Először csak megállapítottam, hogy milyen jó, de nem foglalkoztam vele, majd ma teljesen véletlenül megláttam egy kirakatban, és azt gondoltam, hogy ez egy jel! Megvettem”- írja a celebfeleség; mire egy úr hosszasan fejtegetni kezdte, hogy neki bezzeg tortaszeletre sem telik, csekkből viszont annál több van otthon.

Kata ezt egy “sajnálom, de ez nem az én problémám” mondattal reagálta le, ami miatt aztán többen nagyképűnek és cinikusnak bélyegeztek.

Az ominózus villantós fotót és az alatta zajló háborút IDE kattintva tudja megnézni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.