Szórakozás

10 milliót követel Bíró Ica

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2015. 07. 12. 08:50

A fitneszszakértő állítja: könyvének kiadója elfelejtette kifizetni neki a jogdíjakat.

Közel tízmillió forintra tart igényt Bíró Ica az Alexandra Pécsi Direkt Kft.-től a könyve után, ugyanis szerinte minimum ennyi szerzői jogdíjjal tartozik még neki a kiadó A megújulás titkai című műve után. Ica még 2011-ben nyújtott be keresetet a Pécsi Városi Bírósághoz, amelyben arra kéri a hatóságot, hogy kötelezze az alperest 9 millió 347 ezer forint szerzői jogdíj megfizetésére, azonban érdemi előrelépés azóta sincs.

“Tizenötezer példányban nyom­ták ki a könyvemet. El is adták mindet. Ám egy fillér szerzői jogdíjat sem kaptam, csak mini­mális előleget. Pedig iszonyatosan sok munkám volt benne. Két évig írtam, s egy évig tartottak az utómunkálatok. Megbíztam egy ügyvédet, hogy perelje be a kiadót, de mivel nem tudtam befizetni az 560 ezer forintos eljárási illetéket, ezért eltoltam a dolgot addig, amíg nem kapok segítséget valakitől. Kiábrándító, hogy ilyen megtörténhet, lehetetlen helyzetbe hozott a kiadó. Még hitelt is fel kellett vennem, mert nem fizették ki a sokéves munkám díját. Öt évre adtam oda a könyvkiadás jogait, de még akkor is árulták, amikor már nem volt rá jogosítványuk. Hiszek az igazamban, és nem adom fel, mert máig sokan keresik a könyvemet. Ha találok egy olyan kiadót, amelyiket érdekli, akkor kiadok belőle majd egy új, megújított változatot. Nemcsak itt­hon, hanem külföldön is” – mondta a Blikknek Ica, aki azért is dühös, mert nem azzal a borítóval je­lent meg a könyv, amit jóváha­gyott, és a 940 oldalas műből kima­radt a tartalomjegyzék is.

“Jesszusom! Ugye nem akarja, hogy kommentáljam?! Ez egy lerendezett dolog. Nem gondolja, hogy nem vitte volna jogi útra Bíró Ica, ha így lenne!?” – válaszolta meg telefonon a fitneszszakértővádjait Matyi Dezső kiadótulajdonos.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Egerszalók, 2016. szeptember 13.
Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdő - Saliris Spa és Konferencia Hotel épülete a Forrás út 4. szám alatt. A vizet 1992-ben az Egészségügyi Minisztérium gyógyhatásúnak minősítette. Ennek jelentőségét felismerve épült a Saliris Resort gyógyszálloda. 
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.