Szórakozás

„Kerestek egy jószívű palit” – mondja az RTL Klub új zsűritagja

Csuja-Imre(960x640).jpg (Array)
Csuja-Imre(960x640).jpg (Array)

Az Üvegtigris Csokija, Shakespeare Poloniusa, ősztől a Hungary’s Got Talent ítésze. Csuja Imre a Heti Válaszban.

A színész a zsűrizésről azt mondja, először félt elvállalni, de nagyon élvezi, mert színes, változatos, sokféle emberrel találkozik. Senkit nem akarnak lealázni, megbántani.  

„Kerestek egy jószívű palit, aki harmincéves tapasztalattal a háta mögött azért hozzá tud szólni a dolgokhoz. Amikor csodát lát az ember, akkor persze könnyebb dolga van, amikor pedig… kevésbé lát csodát, akkor nehezebb. (…) Ez egy gazdag ország, öröm látni, hogy ennyiféle tehetség van. Ebben temérdek a munka a jelentkezők részéről, hogy jól táncoljanak, jó légtornászok, jó énekesek legyenek – a nyolcévestől az idősebbekig.”  

Színháza könnyen elengedte zsűrizni, még támogatta is.

„Az igazgató, Mácsai Pál azt mondta: lássanak egy Csuját!”

Azt reméli, ha a televízióban látják, bemennek a színházba is – ez az Üvegtigris esetében is így volt. Az egyik előadás után odament hozzá egy nyugdíjas házaspár azzal, hogy ők csak meg szerették volna nézni, mit tud komoly darabban ez az „ízi rájder-gyerek”.

Féltve őrzött szerelme az Örkény Színház, ahol igyekszik a lehető legjobban teljesíteni. Szerinte előadásaikban csak annyira erős a társadalomkritika, amennyire a darabban benne van.

“Az ókori görög színdaraboktól kezdve napjainkig nincs olyan, ami ne lenne aktuális bármikor: szerelem, apa-fiú ellentét, hatalmi játszmák. A világirodalom olyan általános emberi problémákkal, értékekkel foglalkozik, hogy amíg világ a világ, aktuális lesz. És nem kell erre rányálazni, nem kell kinagyítani.”

A Hamlet sem az erős áthallás miatt játszódik stadionban, hanem azért, mert jó ötlet, tíz éve ugyanígy elő lehetett volna adni. A darabot az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón játszották, de nem versenyeztek, mert csatlakoztak a bojkotthoz, amellyel az egész társulat, ő is, egyetértett, noha a színházi szakmát megosztó ellentétet rettenetesnek tartja.

A teljes interjú a legújabb Heti Válaszban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik