Szórakozás

Újabb jelentkező elégedetlenkedett az RTL Klub castingjával

Hungary's Got Talent (Array)
Hungary's Got Talent (Array)

A csatorna azt gyanítja, a zsűri által eltanácsolt versenyzők állhatnak a háttérben.

Az RTL Klub ősztől induló tehetségkutatója, a Hungary’s Got Talent már indulása előtt is nagy port kavar. A minap a nyugat.hu cikke alapján írtunk róla, hogy egy szombathelyi kötélugró csapat azt állítja, 40 fokban 12 órán keresztül várakoztatták őket, így ők végül nem is várták meg azt, hogy sorra kerüljenek. Az RTL Klub közleményben utasította vissza a csapatvezetők valamennyi állítását.

A cikk megjelenése után szerkesztőségünkbe névtelen levél érkezett, melyben a levélíró is a szombathelyi csapat által elmondottakhoz hasonló körülményekről ír.

A tehetségkutatóba jelentkező névtelen leírása szerint a produkció nem biztosított számukra palackos vizet, nem volt légkondicionálás, a kényelmes helyeket pedig a statiszták foglalták el. A nevét nem vállaló levélíró azt is sérelmezte, hogy a büfében drága volt a hűtött ital, így kénytelen volt a vécében lévő csapból vizet inni, továbbá tudomása szerint az egyik résztvevő hölgyet szerződésszegéssel ijesztgették abban az esetben, ha visszalép a fellépéstől. A levélíró a hosszas várakozási időre, és a korlátozott dohányzási lehetőségekre is panaszkodott az RTL Klub stúdiójában.

Kigyltak a sznpad fnyei, a versenyzk megrkeztek, a kamerk forognak! #gottalenthu

Posted by Hungary’s Got Talent on 2015. június 23.

 

Az RTL Klub megkeresésünkre reagált az ellenük felhozott vádakra, válaszukat most teljes egészében közöljük. 

“Névtelen és kamu e-mail címekről érkező “olvasói levelekre” nehéz reagálni, hiszen egy ilyen álszemély bármit leírhat, akár teljesen hamis dolgokat is. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, László Attila, Mészáros János Elek. Ők nem írtak névtelen levelet egyetlen válogató után sem.

Több ezer társukkal csinálták végig az RTL Klub tehetségkutató showműsorait, sokszor 12-15 órát vártak arra, hogy színpadra léphessenek, megmutathassák tudásukat és győztek! Nem panaszkodtak, nem hivatkoztak arra, hogy étterem helyett büfé várta őket, hogy júliusban meglepő módon közel 40 fokos hőmérséklet volt, hogy egy forgatási nap valóban egy forgatási napot jelentett és még sorolhatnánk.

Csak ismételni tudjuk magunkat: visszautasítunk minden, a levélben szereplő vádat, ugyanis az összes versenyzőt tájékoztattuk arról, hogy egész napos elfoglaltsággal jár a forgatás, mindent megtettünk annak érdekében, hogy a helyszínen a kánikula ellenére is normális körülmények között várhassák ki sorukat a szereplők. Tudjuk, hogy kánikulában csak vízparton jó, vagy légkondicionált modern irodaházakban és plázákban. Máshol nem. A Hungary’s Got Talent felvételén sem, és még nagyon sok helyen az országban. Egyetlen továbbjutó sem panaszkodott még ilyen formában nálunk és gyanítjuk, hogy ilyen negatív színben való feltüntetés is csak annak állhat érdekében, akit a szakmai zsűri nem juttatott tovább.

Ősszel a televíziós évad egyik legjobban várt és legnagyobb szabású műsorában majd kiderül, hogy kik voltak azok, akik mindent megtettek azért, hogy színpadra állhassanak, elég elszántak voltak, hogy megmérettethessék magukat, nem ijedtek meg attól, hogy több millió nézőt szórakoztathassanak produkciójukkal.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik