Szórakozás

Elkapták Kállay-Saunders András állítólagos támadóját

Ugyanaz a személy rabolta ki a verekedő modelleket, aki lapinformációk szerint leütötte Kállay-Saunders Andrást.

S. Gergő egy héttel ezelőtt, szerdáról csütörtökre virradó éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen mulatott, ahol két hölgy az utcán egymásnak esett. A topmodellek csetepatéja közben értéktárgyaikat a földre dobták, s amíg ütötték egymást, egy videofelvétel tanúsága szerint egyikőjük ridiküljét S. magához vette. A benne lévő nyolcvanezer forintot zsebre vágta, majd egy közeli kukába dobta a táskát. Pechére az egyik harcias lány barátja rögzítette telefonjával az egészet. A zsaruk a térfigyelő kamerák felvételein már meg is találták azokat a képkockákat, amikor a tolvaj kidobja, majd újra kikotorja a barna színű táskát.

A rendőrök számára az is kiderült, hogy a magyar bajnok bokszoló S. azonos azzal a férfival is, aki néhány héttel ezelőtt egy ütéssel földre küldte Kállay-Saunders Andrást, így abban a sztoriban is vizsgálódnak. Mint ahogy azt a Blikk megírta, a megasztáros énekessel ugyanezen a helyen előbb szóváltásba keveredett S. Gergő, majd úgy megütötte, hogy Saunders pár pillanatra az eszméletét is elvesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságon elismerték, hogy nyomozást folytatnak csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt, s hogy az esettel összefüggésben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén nyomozást rendeltek el.

Update: Kállay-Saunders a Facebook-oldalán reagált a mai hírre, ám szerinte nincs is támadó.

Mikor lesz ennek vege? Ujsagok mikor fogtok beken hagyni??? Ez mar undorito!!!! Tamadoja????? Senki nem tamadot meg!!!Senki nem utot le!!!! Nincs erdekesbb dolog amirol irhatok???? Enekes vagyok ,nem zavarok soha senkit, nem szeretek a fenyben lenni, a leg normalisabb egyszeru ember vagyok. Miert nem irtok azokrol az emberekrol akik hiresek lettek azert mert pisilnek ,szarnak , veszekednek , es egy csomo semmit csinalnak a tvben. En ezt erdemelem Magyarorszag????tiszta Szegyen!!!! Majd egy nap valora fognak jonni az almaim, de akkor ne irjatok rolam…….

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik