Szórakozás

Dobrády és Inti nem testi-lelki jó barátok

Az újraélesztett TNT tagjai nem kedvelik egymást túlzottan, de az évek összetartják őket.

A TNT tagjai, Dobrády Ákos és Inti tíz évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy feloszlanak. Befejezték az aktív működésüket és lemezeket sem csináltak, csupán egy-egy fellépést vállaltak el. Nemrégiben azonban újra elkezdtek együtt dolgozni, idén nyáron egy halom koncertet adnak együtt – pedig úgy hírlett, hogy korábban csúnyán összevesztek.

“Nem vagyunk testi-lelki jó barátok. De mégis együtt nőttünk fel, egy lakótelepen laktunk, sok időt töltöttünk együtt a turnébuszban. Egy kölcsönös szeretet kialakul ilyenkor két ember között. Maximalista vagyok, sokat követelek azoktól, akikkel együtt dolgozom, sokszor össze is akadtunk Intivel, de sosem dobáltuk egymáshoz a mikrofont. Mindig megbeszéltünk mindent. De egy biztos, soha többé nem laknék vele! Két hónapig egy albérletben laktunk, na, az egy borzasztó időszak volt. Egy rossz házasság is jobb annál, mint az a pár hét volt” – mondta a Blikknek Dobrády, aki elárulta: új TNT dalokat hiába vár a közönség.

“A dalaink akkor zsigerből jöttek, huszonéves koromban írtam őket. Így, lassan negyvenévesen maximum megpróbálhatom ugyanazt visszaadni. De már nem lenne hiteles. A mostani dalaim már nem illeszthetők be a TNT-be, és nem is szeretném őket beilleszteni” – tette hozzá az énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik