Szórakozás

Steiner Kristóf: A férjem egy tündér

A hat éve Izraelben élő újságíró hazalátogatott Budapestre, ahová ezúttal párja is elkísérte.

Steiner Kristóf már hosszú évek óta élvezi Tel-Aviv liberalizmusát, ám évente néhányszor visszatér Magyarországra. Férje, Matan, akivel már nyolc éve alkotnak egy párt általában nem tart vele, de a legutóbbi látogatás alkalmával mégis elkísérte a zenetévé egykori műsorvezetőjét. Kristóf az itthon töltött 10 napot nagyon tartalmasan töltötte, de az Aktívnak bevallotta, hogy szerelme nélkül nem jutott volna ideje ennyi mindenre, és persze az ágyba reggelit is ki kellett volna hagynia.

“Nagyon ritka, hogy Matan velem utazik, már négy éve nem volt Magyarországon. Nagyon örültem, hogy most elkísért, bevallom kicsit önző szempontok miatt is. Így ugyanis másfélszer annyi dolgot tudtam megtenni, mint egyébként, hiszen ő vezetett. Fantasztikus reggeliket készített, ha 6.30-kor keltem, akkor felkelt velem reggel, úgyhogy tündér volt minden szempontból” – mesélte a vegán sztár, aki tíz éve elhunyt édesanyját is meglátogatta, sőt még egy szelfit is készített sírjánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik