Szórakozás

Feljelentést tett Bálint Antónia

Az egykori szépségkirálynő abban bízik, hogy csend lesz a kihallgatások megkezdéséig.

Már hetek óta Bálint Antónia és Sarka Kata szolgáltatják az egyik fő témát a hazai bulvárnak. A két celeb nem kisebb dolgon veszekszik, mint hogy Toncsi állítólag fekete mágiával ártana Hajdú Péter nejének és családjának. Az egykori szépségkirálynő tagadta a vádakat, sőt kijelentette, hogy soha nem járt jósnál, mivel nem hisz bennük, és ráadásul teljesen ki van akadva Katára amiért mégis ezt terjeszti róla. Közben ma a jósnő is megszólalt, hogy Hajdúékat igazolja.

Antónia így elérkezettnek látta az időt, hogy jogi úton rendezze az ügyet. Nemrégiben a Facebook-oldalán jelentette be, hogy büntető feljelentést tett.

“Megtettem a büntető feljelentést. Nagyon bízom benne, hogy addig is már, amíg a kihallgatások megkezdődnek, abbamarad ez a hazugság áradat és a személyemet folyamatosan rágalmazó, emberi méltóságomban és becsületemben sértő írások” – írja Antónia.

A dolog egyébként nem előzmények nélküli, ugyanis a fekete mágiával hírbe hozott anyuka néhány napja ügyvédjével együtt kilátásba helyezte a jogi utat. Kérdés, hogy az ügyet megnyerő rendőrök mit szólnak majd hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik