Szórakozás

Alekosz szerint direkt szívatják a rendőrök

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2015. 06. 22. 06:07

A valóságshow-hős panaszt tett az egyenruhások viselkedése miatt, egyikük elküldte a "büdös p***ba".

Alekosznak múlt csütörtökön meggyűlt a baja az érdi igazságszolgáltatással, miután autójával begurult a behajtani tilos tábla mellett posztoló rendőr mellé, hogy megkérdezze, miért van az útszakasz napok óta lezárva.

“Rögtön igazoltatott, és megbüntetett harmincezer forintra. Ezzel semmi baj, mert jogos. Csakhogy nekem feltűnt, hogy akik mögöttem behajtottak, azokat nem bírságolta meg senki. Megkérdeztem, hogy a büntetés a személyemnek szól-e, és engem miért szegregál? Az volt a válasza: „Alekosz úr, el lehet húzni a büdös p***ba!” Vagy húszan nézték, hallgatták végig a jelenetet. Elmentem hát a kapitányságra, és feljelentést tettem a stílus miatt. Úgy gondolom, így nem ildomos kommunikálni. Úgy vélem, az egyenruha önmagában zárja ki az efajta modortalan kocsmai kommunikációt, főleg a kötelék tekintetében” – mondta a Borsnak a valóságshow-hős, aki hozzátette: panasztétele közben megváratták és félvárról vették az ügyét.

A nemrég még a TV2 műsorvezetőivel összekülönböző Alekosznak egyébként tavaly is volt egy kisebb konfliktusa a helyi erőkkel. Sietett haza, mert betörtek a házukba, de a rendőrök állítólag feltartották és meg is büntették körforgalomból való kihajtásnál irányjelző használatának elmulasztásáért. Akkor megüzente a főkapitánynak, hogy a befizetett több tízezres bírságot fordítsa az érdi rendőrök illemtanoktatására.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.