Szórakozás
Erdei Zsolt (Array)

Erdei Zsoltékat kislányukkal riogatták

A bokszoló és párja gyermeke hat hónapra született, élet és halál között lebegett.

Erdei Zsolt és szerelme, Réka boldogan várták közös babájukat, ám az öröm hirtelen rémálommá változott, amikor a kis Gréti a vártnál három hónappal korábban érkezett. A koraszülött kislányt több mint két hónapig tartották inkubátorban. Az embert próbáló időszak után végre fellélegezhetnek, hiszen májusban lányuk első születésnapját is megünnepelték, aki mostanra beérte kortársait, és szerencsére semmilyen fejlődési rendellenességtől nem szenved, annak ellenére, hogy Zsoltékat sokat riogatták az orvosok.

“Amin túlesett ez a kislány születésekor, én nem tudok olyat elképzelni, ami őt visszatartsa vagy eltántorítsa az élettől” – mondta a Reflektornak Réka, akinek a történtek után nem javasolják, hogy újra teherbe essen.

“Egy igazi nagy harcos, aki egy olyan körülményből, egy olyan helyzetből így ki tudja nőni magát, az a legéletrevalóbb teremtés” – jelentette ki a bokszoló, aki már most tudja, hogy vajszívű apuka lesz, így az édesanyára marad a szigor.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.