Szórakozás
Wellhello (Array)

Milliókat hoz Fluoréknak a Wellhello

Havi hatmilliós gázsit emlegetnek, de ez a pénz legalább kilenc embert tart el.

Valószínűleg ma a Wellhello tagjai a legjobban kereső magyar zenészek. A szakma szerint általában 300 ezer forint üti Fluor és Diaz markát egy-egy bulin, vagyis a matematika szabályai szerint egy hónapban hatmillió forintot keresnek, de Tomi szerint ez köszönő viszonyban sincs a valósággal, hiszen sok ember között oszlik el a pénz.

“Nem keresünk rosszul, az lenne a gáz, ha sokat melóznánk, de nem lenne pénzünk. Mondhatják, hogy talicskával toljuk haza a pénzt, de talicskából is osztjuk! A kilencvenes évek előadói még házat építettek a gázsijukból, mi mindketten albérletben lakunk. Nem tudunk olajfinomítót venni. Egyelőre! Az emberek alapból hatalmas összegre gondolnak, arra nem, hogy abból lejön a kiadói százalék, és kilencen megyünk fellépni, profi zenészekkel, nem ketten. A zenekar mellett ott a technikus, a fénytechnikus, két táncos, vizuális technika, ha van lehetőség vetítésre. Sok koncertünk volt, ami nekünk jelentett kiadást. De persze nem vagyunk hülyék, nem ez a jellemző. Alsó hangon egyórás bulijaink vannak. Nem plázában vagy falunapon, ahol rossz az akusztika, csak olyan helyen, ahol megfelelő a technika. De így is december végéig teli a naptár. Nagyon sok bulit kell lemondanunk naponta, nem könnyű minket elkapni egy koncertre” – mondta a Borsnak a bombanővel járó Fluor, aki hozzátette: rendkívüli teherbírást igényel, hogy heti öt-hat napot játsszanak.

Fotó: Facebook

Címkék: fluor

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.