Vajna Tímea már férje szerint is jó üzletasszony, nem véletlen tehát, hogy újabb bizniszbe vágott bele. Gyémántüzlete, és a Miss Universe Hungary szervezése mellett, most közvetítőcéget alapított két másik hölggyel.
“Ugyan csak most jegyezték be a céget, és az arculaton még dolgoznak a szakemberek, de az év végére három területen tervezünk meghatározó szereplői lenni a piacnak: modell, hosztesz, statiszta. A Universe Management három tulajdonosa három területet képvisel: Szabó Dóri a modellvilágot, Sárosi Mona a rendezvényeket, én pedig a filmes lehetőségeket hozom be a cégbe” – részletezte a Borsnak Timi, aki azt is elárulta, hogy ezzel a vállalkozással szépségei jövőjét is szeretné biztosítani.
“A cég megalakulásának kiváltó ötlete az volt, hogy a Miss Universe Hungary versenyzőinek jövőjét, az érvényesülésüket segítsük, az említett három területen az érdekeik mentén professzionálisan tudjanak szerződéseket kötni, vagy csak alkalmilag dolgozni, megjelenni.”
Posted by Tímea Vajna on 2015. június 10.