Szórakozás

Véletlenül 71 millió forintot utaltak a Bors újságírójának

Bankkartya(960x640).jpg (Array)
Bankkartya(960x640).jpg (Array)

Hogy mi történt ezután, azt nagyon nehéz lesz kitalálni.

 

 71 millió forintos utalást kapott a Bors egyik kollégája. “Egészen pontosan 71 165 172 forint érkezett kolléganőnk, Tamás Rita számlájára, aki először 71 ezres utalásnak nézte az értesítést”, írja a lap.

Kedd reggel kapta meg a pénzt, SMS-ben értesítették.  “Másnap ebédszünetben besiettem a bankba, ahol fogalmuk sem volt, hogy miről beszélek. Hosszas telefonálgatás után derült ki, hogy a bank rontotta el az utalást, amely eurós pénzmozgás volt, 230 308 eurót utaltak egy másik személy helyett nekem”, mondta Tamás Rita. 

A bank végül megköszönte, hogy szólt, és a pénzt visszaküldték a feladónak utalási költség nélkül. Nem is tarthatta volna meg, a polgári törvénykönyv szerint ez jogalap nélküli gazdagodás. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik