Szórakozás

Alekosz: Rákóczi Feri fényesre tisztította a fenekemet

A lassan egy hete a valóságshow hős körül forgó pro-kontra vitának újabb szereplői/áldozatai vannak.

Alekosz lassan mindennapos médiaszereplése múlt hét vasárnap kezdődött, amikor Friderikusz Sándor kérdőre vonta a VV4 győztesét összeköltözős műsorában, hogy miért nem dolgozik. Alekosz később a Mokka stúdiójában magyarázta el, hogy miből él, miért nem dolgozik négy éve, és mik a tervei a jövőben. Az interjú során a két műsorvezető, Demcsák Zsuzsa és Kárász Róbert azonban olyan lekezelő és megalázó stílusban beszéltek vele, hogy az többeknél kiverte a biztosítékot. A reality szereplőt Dopeman, sőt Orbán Ráhel is védelmébe vette, péntek reggel pedig Sebestyén Balázsék is kitárgyalták a témát a Morning Show-ban.

Alekosz ezt hallva arra jutott, hogy Balázzsal szívesen találkozna és beszélgetne, Rákóczi Feriről azonban már nem volt ilyen jó véleménnyel.

“Érdekes, hogy amikor a Villában volt az adás, akkor Rákóczi Ferenc odabent olyan fényesre tisztította a fenekemet, hogy nem is mertem vécére menni aznap. Ehhez képest mi is változott azóta? Találkoztunk, beszélgettünk egymással egyszer is? Jelentem: Nem! Akkor? Őbenne változott meg valami? Miért is?” – tette fel a költői kérdést a görög.

Sebestyn Balzzsal kr, hogy nem tallkozunk gyakrabban! Negyedik ve nem beszltnk egymssal. Sok minden kiderlne az…

Posted by Nagy Alekosz on 2015. június 5.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik