Szórakozás
Cicciolina (Array)

Cicciolina unokára vágyik

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2015. 05. 28. 13:28

A 63 éves expornós nemrég még szülni készült, most viszont már egy lányunokáról álmodik.

Staller Ilona, azaz Cicciolina alig várja, hogy nagymama legyen – derül ki a Story legfrissebb számából. Az újra pornófilmet forgató magyar származású híresség elárulta, ugyan pár éve, hatvanévesen még fiatalabb párjának ő maga készült szülni, de mivel a kapcsolat idő előtt tönkrement, ma már inkább unokáját várja.

“Ha belegondolok, hogy nemrég még a saját lagzimat tervezgettem, amiből aztán nem lett semmi… De már nem is érdekel, inkább arról ábrándozom, hogy mielőbb nagymama legyek. A fiamék előtt sem titkolom el, hogy mindennél jobban vágyom egy lányunokára, hiszen annak idején a sors nem adta meg nekem, hogy egy szép kislányom is legyen. Ám egy pici lány a fiamtól egész biztosan meggyógyítja majd a sajgó lelkemet” – mondta el Cicciolina a ma megjelent Storyban.

Fotó: Europress

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.