Szórakozás

VV Béci: “Igazi, hiteles, és egyedülálló művész vagyok”

Az egykori vv-s rapper rossz néven vette, hogy nem hívták meg a Fonogram-díjátadóra, ezzel összefüggésben pedig a zsidó vallás felvételén is elgondolkodott.

VV Béci, azaz Young G. bedurcizott. Nem kicsit, ellenben nagyon, és ennek hangot is adott Facebook-oldalán.

“Ezennel, gratulálni szeretnék a fonogram “díjazottjainak”! Ki tudja hogyan lehet felvenni a Zsidó vallást????? Nagyon ördögi a kör….”  – szöveggel tett közzé egy több mint öt perces videót, amiben végig azt sérelmezi, hogy őt – véleménye szerint a Fonogram győzteseivel ellentétben – miért nem támogatják az országos csatornák, és a nagyobb portálok. Továbbá miért nem számít az, hogy többmillióan nézik meg a videómegosztóra feltöltött klipjeit, és különben is, ő gyakorlatilag “gombokért” haknizik.

De nem, őt egyáltalán nem érdekli, hogy nem volt a díjazottak között, sőt gratulál is nekik, kommentben pedig távolabbi terveit is kifejtette, és szerénytelensége is igen szépen megmutatkozott:

“Az ambiciom töretlen és olyan dolgok jönnek még tölem h sírni fogsz, viszont szeretem ha elismerik a tehetséget azok is akiknek el kell ismerni és most nem a rajongókról beszélek.ha ne adja isten, egy ft-ot se keresek ebből a muzsikálásból amit képviselek, és teljesen más szegmensben fogok burtyizni, akkor is zenélni fogok, h a lelkem megnyugodjon, mert egy igazi, hiteles, és egyedülálló MŰVÉSZ VAGYOK!!!!!BEEEENG”

Ezennel, gratullni szeretnk a fonogram “djazottjainak”! Ki tudja hogyan lehet felvenni a Zsid vallst?????Nagyon rdgi a kr….Szp napot

Posted by Young G26 on 2015. május 27.

A Fonogram-díjátadóról ITT olvashat bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik