Szórakozás

Till Attila nem tudja feldolgozni édesapja halálát

A műsorvezető azt gondolta könnyebben fog megbirkózni a helyzettel, de rájött, hogy mostantól teljesen megváltozik az élete.

Till Attila édesapja két héttel ezelőtt hunyt el, így a műsorvezető szülők nélkül maradt. A tévés azt mondja, bátyjával már készültek lelkiekben apjuk elvesztésére, most mégse tudják kezelni a helyzetet.

“Én azt hittem, hogy tudom majd, mi fog történni. Az édesapám négy éve beteg volt, és azt, hogy meg fog halni, a bátyámmal már vizionáltuk, már készültünk erre. Az egy más kérdés, hogy azt gondoltuk, ez később fog megtörténni. 76 éves volt, tehát nem egy rendkívüli és tragikus dolog, meg volt ennek az elfogadható menete, de mégse lehet elfogadni és feldolgozni. Sokkal jobban megviselt, mint azt gondoltam” – vallotta őszintén Tilla a Fem3Caféban, ahol azt is elmondta, úgy érzi, most vált igazából felnőtté.

“Furcsa, hogy senki nincs fölöttem. Most már minden felelősség az enyém. Ez már a felnőtt lét. A nagy semmi van most, várakozó álláspont. Érdekes küzdelem ez az élettel, miközben neki jó élete volt, és ez a lényeg.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik