Szórakozás

Eurovízió: Huszadik helyen végzett Boggie dala

Nem sikerült meglovagolnunk a tavalyi sikert, a magyar induló a mezőny végén zárta a versenyt, amelynek az idei győztese ismét Svédország.

Egy maratoni műsor keretében lezajlott a 60. Eurovíziós Dalfesztivál Bécsben. Jövőre újfent Svédország rendezheti a versenyt, immár hatodik alkalommal, Måns Zelmerlöw produkciója ugyanis 365 pontot kapott, ami minden idők harmadik legmagasabb pontszáma.

Magyarország a nem túl előkelő huszadik helyen végzett 19 ponttal, melyet hat országtól gyűjtöttünk be. Csemer Boglárka Boggie Wars For Nothing című dalát nyolc pontra értékelte Észtország, Romániától és San Marinotól 4-4 pontot kaptunk, a franciák, a németek, és a csehek pedig egy pontot osztottak nekünk.

A 2015-ös Dalfesztivál házigazdája, Ausztria, illetve Németország egyetlen pontot sem kapott, így a ponttábla végén mindketten 0 ponttal kullogtak. A második helyen Oroszország, a harmadikon Olaszország végzett, akik az előrejelzések szerint is a nagy esélyesek között voltak mindvégig. A negyedik helyet Belgium kapta, a vendégszereplő Ausztrália pedig ötödik helyen zárt, akárcsak 2014-ben Kállay-Saunders András.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik