Szórakozás

Házasságra vágyik Vastag Csaba

Koczka Máté
Koczka Máté

újságíró. 2015. 05. 13. 12:36

Az énekes egyre többet gondolkodik a családalapításon. Most lenne is kivel.

Vastag Csaba saját bevallása szerint gyermekkora óta folyamatosan szerelmes, most is éppen az. Aktuális partnereiről már évek óta nem beszél a sajtóban, arról viszont boldogan nyilatkozik, hogy lassan kezd megpuhulni a házasság ügyében.

“Amikor lánykérést látok, mindig elgondolkodom rajta, hogy lassan nekem is ebbe az irányba kellene elmozdulnom” – mondta a 8:08 Minden Reggelben Vastag, aki főleg a zene miatt nem akar elköteleződni.

“Sajnos egyelőre nem vagyok házasodós hangulatban, de mindig amikor másokat látok, akkor az egy csoda. A családot kimondottan szeretem, és nagy családot szeretnék magam is, minimum három gyerek körüliben gondolkodom. Nem tudom, hogy ez hogyan tud logisztikában összejönni, de már egyébként gondolkodtam rajta én is. (…) Nagyon későn fekszem le és nagyon korán kelek föl, ezért nem tudnék most elegendő időt és energiát belefektetni egy jó családi együttlétbe” – tette hozzá az X-Faktor győztes, akit mostanában a rajongók megfojtanak a szeretetükkel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. február 27.
Simonka György, a Fidesz Békés megye 4-es választókerületi, orosházi országgyûlési képviselõje beszédet mond a Linamar Hungary Zrt. beruházását bejelentõ sajtótájékoztatóján a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) fõvárosi székházában 2018. február 27-én. A kanadai hátterû Linamar 8,64 milliárd forintos beruházásával három vidéki helyszínen összesen kétszáz új munkahelyet teremt, ebbõl 119-et Orosházán, 71-et Békéscsabán és tízet Gyöngyösön. A kormány 1,55 milliárd forint vissza nem térítendõ támogatást biztosít a részben autóipari, részben általános gépipari vállalat fejlesztéséhez.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.