Szórakozás

Görbe Nóra perel a Lindáért járó pénzért

Görbe Nóra (Array)
Görbe Nóra (Array)

A színésznőnek 15 évnyi jogdíjat nem utalt át az Előadóművészi Jogvédő Iroda.

Mint megírtuk, 15 évnyi jogdíjjal rövidítették meg Görbe Nórát. A Linda-filmek színésznőjét állítólag nem találta az Előadóművészi Jogvédő Iroda, ezért nem kapta meg a neki járó jogdíjak egy jelentős részét.

“Sem egy levelet, sem egy értesítést, de még telefonhívást sem kaptam. Húsz éven át nem tudtak megtalálni itthon? Érdekes, hogy Szerednyei Bélának nem volt ilyen gondja. Ő sem tudott volna segíteni az irodának, hogy a nyomomra bukkanjon? 1992-től tizenöt éven át hiába ismételték folyamatosan a Lindát vagy azokat a filmeket, amelyekben játszottam, egy forintot nem kaptam utánuk. Pedig volt, hogy három éven át egy színházban játszottam, a kétezres évek elején például az IBS színpadán. Ott sem keresett és talált meg senki ezek szerint. Az elutasító levelükben, amely szintén nem ajánlott küldeményként érkezett, pedig azt is leírják, a tőlük elvárható gondosságot tanúsították az én felkutatásom során” – mondta a Borsnak Görbe, aki a történtek miatt méltányossági kérvényt nyújtott be, mondván, nem volt tudomása arról, hogy létezik ilyen szervezet, és neki kellett volna lejelentkeznie, hogy megkaphassa a jussát. Azt azonban elutasították, így most jogi útra tereli az ügyet.

“Mindenképpen perre megyek a tizenöt évnyi jussomért” – jelentette ki a színésznő, aki az elmúlt években főleg a devizahitele miatti nehézségei, anyagi problémái és megpróbáltatásai miatt került az újságokba.

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik