Szórakozás

Biztonságiak verték meg VV Simont – fotók

A valóságshow-hőst és barátnőjét egy koncertről dobták ki durván az őrök, rendőrségi ügy is lett belőle.

VV Simon és barátnője, Szonja péntekn este komoly verést kaptak egy debreceni szórakozóhely biztonsági őreitől. Állításuk szerint azért, mert mezítláb táncoltak és ez néhány bulizót zavart.

“Tegnap Parno Graszt koncertről kirángattak engem és a barátnőmet, mert 3 embert zavart hogy mezítláb táncolunk. a biztonságiak “finoman” kitessékeltek, majdnem eltörték a karomat, majd az egyik fel is képelt. a barátnőmet bevitték az általunk kihívott rendőrök. a tulajdonosnő vérmesen “garázdaságra” hivatkozva fenyegetett bennünket és hogy nem szeretne többet látni ott és kártérítési perrel fenyegetőzött” – írjta a Facebookra posztolt bejegyzésében Simon, akinek barátnőjét, vagyis Czutor Zoltán lányát is sokkolták a történtek.

“Semmiből hátulról kicsavarta a karom két 100 kilós vadállat, majd kiráncigáltak, kint pedig mivel próbáltam kiszabadítani a karom fel is képelt “atyai célzatú pofonnal”, a kiérkező rendőrök pedig végig sem hallgattak bennünket, és ez már nem az első alkalom volt, persze ilyenkor mondhatják, hogy mi provokáltuk a viselkedésünkkel őket, de szerintem ez azért már túlzás, hogy ilyen agresszív vadbarmok akkor bántalmazhatnak kedvükre, amikor csak kedvük tartja, mert 3 unatkozó tinipicsának nem tetszett, hogy vv simon és barátnője mellettük táncol. a rendőrségen a barátnőmet levetkőztették és egy kurva mellé tették be egy szűk cellába, drogok után kutatva mindenét átvizsgálták, de meglepetésükre semmit sem találtak. a csavar a történetben, hogy később a rendőrök segítőkészen hazahozták őt és útközben felszedtek engem is a kórházból jövet, ahol felvetettem a látleletet, de a feljelentésen még gondolkozom, mert a rendőrök azt mondták ha ezt megteszem, akkor a barátnőmet visszaviszik a cellába” – folytatta a volt villalakó, aki több fotót is posztolt a kék-zöld foltos testéről.

Simon még valóvilágos karrierje előtt, tavaly januárban árulta el a Hír24-nek egy interjúban, hogy az édesapja jogász végzettségű rendőr. Ugyanitt bevallotta, hogy egyszer-kétszer már rángatták le részegen autók tetejéről a rendőrök.

tegnap Parno Graszt koncertrl kirngattak engem s a bartnmet, mert 3 embert zavart hogy meztlb tncolunk. a…

Posted by VV Simon hivatalos oldala on 2015. május 9.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik