Szórakozás

Kerüli a bulvárt és énekes lesz Kiszel Tünde lánya

Donatella szeptemberben Bartók Béla Konzervatóriumban folytatja a tanulmányait magán ének szakon. Anyukája szerint még sokat fogunk hallani róla.

Kiszel Tünde kitörő örömmel újságolta a Hír24-nek, hogy lányát, Donatellát három művészeti iskolába is felvették. A most ballagó nyolcadikos a Bartók Béla Konzervatóriumot választotta, ahol magán ének szakos diák lesz szeptembertől.

“Donatellának egy hat tagú zsűri előtt kellett énekelnie, majdnem száz százalékot ért el. Azt mondták, hogy a jó kisugárzása és egyedi hangszíne miatt választották ki. Nagyon örültünk neki, mert ebbe az iskolába nagy a túljelentkezés és csak a valóban tehetséges gyerekeket veszik fel. Meg is könnyeztem, amikor megjött a levél” – mondta Kiszel, majd hozzátette: lánya tudatosan készül művészkarrierre.

“Színitanodába jár, szavalóversenyt nyert és táncolni tanul, az éneklést is nagyon szereti. Még nem tudjuk, hogy mi lesz belőle, de az biztos, hogy sokat fognak hallani róla az emberek. Viszont nem a bulvárban! Nagyon féltem őt a bulvársajtótól, persze neki kell majd eldöntenie, hogy hol szerepel, de én csak igényes lapokban és megválogatott témákban látnám őt szívesen” – tette hozzá a húsz év alatt sokat változott naptárdíva.


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik