Szórakozás

Kiderült, miért nem beszélt egymással Hajdú és Friderikusz

A két tévés hét évig kerülte egymást, kapcsolatuk pedig ma is csak szakmai alapon működik.

Korábban a témában:

Friderikusz Sándor és a képernyőtől a későbbiekben búcsúzni készülő Hajdú Péter az ATV-ben voltak kollégák, majd egy semmiségen sikerült úgy összekülönbözniük, hogy hosszú évekig nem álltak szóba egymással.

“Inkább kavarásnak mondanám. Egy amolyan „ki mit mondott arról, hogy mi mit mondtunk neki” jellegű helyzet volt, amin Sándor megsértődött, én pedig dacból nem akartam tisztázni a dolgot” – mesélte a Blikknek Hajdú. De azt is elárulta, ő örülne, ha barátjának mondhatná Fridit, aki a napokban új műsorral tér vissza a képernyőre.

“Felhívott a feleségem, hogy egy fodrászdában van Friderikusszal, én pedig írtam Sándornak egy SMS-t, amelyben kértem, találkozzunk. Utána leültünk, és ebből született az Összezárva Friderikusszal című műsor. Megtisztelő lenne, ha a barátjának nevezne, de kapcsolatunk szakmai” – mondta el a Frizbi atyja, aki péntek esti műsorában kizárólag a legendás tévést látja majd vendégül.

Hajdú Péter (hajdú péter, )
Fotó: TV2

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.