Szórakozás

Gesztesi Károly döntött az átigazolásról

A Jóban Rosszbanból távozó színészt mindkét kereskedelmi csatorna ajánlatokkal bombázza. Most megszületett a végső döntés.

Habár Gesztesi Károly távozása a TV2 napi sorozatából elég viharosra sikerült, úgy tűnik, még sincs akkora baj. A színész ugyanis közel sem került parkoló pályára. Eddigi anyacsatornája, és az RTL Klub is több felkérést intézett felé az elmúlt hetekben. Ő lesz például a TV2 új műsorának, az Összezárva Friderikusszal című produkciónak az első vendége. Gesztesi tehát most igyekszik minden lehetőséget kihasználni, de a jövőben saját maga főnöke szeretne lenni, ezért úgy döntött, hogy sehová sem köti le magát.

“Már több produkcióval kapcsolatban is tárgyalok a TV2-vel és az RTL Klubbal is, de leszerződni nem szeretnék sehova. Nem akarok még egyszer egy csatorna arca lenni, az ugyanis túl sok kötöttséggel jár” – árulta el a Borsnak Gesztesi, aki hamarosan egy hónapos amerikai turnéra indul, hogy utána saját filmjének forgatásába is belevágjon itthon.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik