Szórakozás

Ezért rejtegeti szüleit Aleska Diamond

A volt pornószínésznő tudatosan tartja távol a sajtótól anyukáját és apukáját.

Az a szituáció már szinte nem is létezik, amiben Aleska Diamondot nem láthatták a nézők a berobbanása óta eltelt években, a szüleivel azonban még sosem mutatkozott nyilvánosan. Az egykori pornószínésznőnek jó oka van arra, hogy távol tartsa a családját a médiától.

“15 évesen költöztem el otthonról az akkori barátomhoz. Nagyon szerettem a szüleimet, de mivel nagyon sokat dolgoztak, nem alakult ki köztünk akkora kötődés. Később tovább romlott a kapcsolatunk, amikor elkezdtem felnőttfilmekben szerepelni. Rosszallták a dolgot és próbáltak tiltani tőle, de én nem hallgattam rájuk, és a saját fejem után mentem” – mondta a Hír24-nek Aleska Diamond.

A mostanában légtornászként szárnyait bontogató Aleska anyukájával és az apukájával való viszonya csak néhány éve kezdett enyhülni.

“Akkor kezdett rendeződni a kapcsolatunk, amikor bejelentettem, hogy nem pornózom többé. Azóta sokkal többet beszélünk és találkozunk, mindent meg tudtunk beszélni. Számíthatunk egymás segítségére, én szívesen támogatom a szüleimet és ők is sokat segítenek nekem. Például ma is együtt töltjük majd a délutánt. A médiában viszont eddig nem szerepeltek, és ezután sem fognak. Ők kértek arra, hogy ne kelljen nyilatkozniuk, mert nem vágynak az ismertségre. Őszintén szólva megértem őket, és én is jobban örülök neki, mert nem akarom őket kitenni támadásoknak vagy furcsa szituációknak, amik a médiás rutintalanságból adódnának” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik