Az ének iskolája: Tarolt Szandi tanítványa

A TV2 gyerek tehetségkutatójának első megmérettetésén Horváth Alexandra mindenkitől csillagos ötöst söpört be, ezzel növelve önbizalmát, korábbi bukása miatt.

Miután az előző két hétvégén bemutatkoztak Az ének iskolájának tanítványai, most a 16 tehetséges tanuló első fele bele is csapott az igazi munkába. A tanárok személyre szabott trükkökkel próbálták kihozni a maximumot gyerekeikből. Hajós András például egy hip-hop órán csinált bohócot magából Kovács Niki kedvéért, Szulák Andi műtetoválásokkal próbálta előhozni Varga Dávid keményebb oldalát, Szandi pedig focilabdákkal kenyerezte le az izgága Sárközi Rolit.

A többi kisénekes is nagy izgalommal lépett színpadra. Nagy Julinak állandó mosolygásából kellett visszavennie dala miatt, Győrfi Dzsenifer pedig szinte kellemetlennek érezte tanára, Caramel csodálatát. Janca Áron nagy vallomással érkezett, ő ugyanis az ének iskolája legszebb lányának énekelte szerelmes számát, aki nem más, mint a jövő héten sorra kerülő, Gyuris Luca.

Az este legkiemelkedőbb produkcióját Szandi tanítványa, Horváth Alexandra nyújtotta, aki 2010-ben már feltűnt a Megasztárban, ám akkor Patai Anna kiütötte a versenyből. A 15 éves lány ezért kissé önbizalom hiányos, ám a sok csillagos ötös talán most meggyőzte arról, hogy van helye a műsorban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73885102, Kar·cson (Fluor) Tam·ssal beszÈlgett¸nk. 2019.04.10., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.