Szórakozás

Munka nélkül marad Gregor Bernadett

Nem hosszabbítják meg Gregor Bernadett és férje szerződését az Újszínházban, így nyárra fizetés nélkül maradnak.

Gregor Bernadett nehéz nyár elé néz, mert előreláthatólag csak szeptembertől kaphat újból fizetést. De nem csak ő került bajba, kollégája, férje, Szarvas Attila is hasonlóképpen járt, sőt rajtuk kívül a társulat csaknem fele mondhat le arról a juttatásról, amit korábban a nyári szünidőben is megkaptak.

Az Újszínház vezetője a Blikk információi szerint anyagi gondok miatt döntött úgy, hogy nyárra nem hosszabbítanak szerződést a tagok egy részével, így Gregorékkal sem. A színésznő először meg akart szólalni a témában, de később lemondta az interjút.

Gregor már nem először kerül ilyen helyzetbe, hiszen négy éve a Magyar Színházból kellett távoznia. Akkor állítólag azért váltak meg tőle, mert levetkőzött egy férfimagazinban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik