Szórakozás

Éden Hotel: Peti nehéz döntést hozott

Eden-Hotel(960x640).jpg (éden hotel, éden peti, éden apolka, éden barbi, )
Eden-Hotel(960x640).jpg (éden hotel, éden peti, éden apolka, éden barbi, )

Minden eddiginél több meglepetést tartogatott az ötödik párválasztó ceremónia.

Dráma és könnyek – talán így jellemezhetnénk leginkább az Éden Hotel mai párválasztóját. Nemcsak a végkifejlet, hanem már a ceremónia eleje is meglepetésekkel szolgált. Sjnezi ugyanis párt cserélt, és Gergő helyett Bencét választotta. A fiatal vízimentő már a táncoslány döntésétől kiakadt, és rögtön meg is fogadta, hogy soha többé nem bízik meg egy lányban sem. Pedig akkor még nem is tudta mi vár rá… 

Az eddig szingliszobában lakó Beus Loki mögé állt be, ami Nórit állította választás elé. A mindenki által kritizált lány nem vacillált sokat, és legnagyobb ellenségét, Gergőt választotta párjául, akivel délelőtt még hatalmas cirkuszt rendeztek. A fiú arca egy tanulmány volt, és minden reménye Barbiban lehetett, hiszen ha ő mögé állt volna, úgy küldte volna haza Nórit, hogy csak úgy porzik utána a tengerpart homokja. 

És itt indultunk meg a drámai végkifejlet felé. Ugyanis a két biztos(nak tűnő) páros, Adri és Patrik, illetve Apolka és Peti széthullására ki számítana? Barbi pedig furamód mégis kockáztatott: a szőkeség Peti vállára tette a kezét. A fiú pedig döntött, de előtte olyan beszédet mondott, amitől szem nem maradt szárazon. Peti bevallotta, hogy komoly érzelmeket táplál Apolka iránt, de az ő érdekében – depressziója és lelki problémái kúrálása miatt – egyelőre lemond róla, és hagyja, hogy hazatérhessen. Így végül Barbival folytatja a játékot, és mindenki kedvenc Apolkájának kellett távoznia.

 
Peti a többieknek később elmondta, szándékosan taktikázott így, és a lány érdekében cselekedett, A döntésen, és a ceremónia végeredményén Gergő akadt ki, de ő aztán nagyon. Közölte, hogy nem tudja Nórit elviselni, még a puszta jelenléte is irritálja, ráadásul Sjneziben is hatalmasat csalódott. A fiú ordibálása, csapkodása és rugdosása hatására mindenki igyekezett megmagyarázni az eseményeket, amiből végül az rajzolódott ki, hogy Gergőn kívül mindenki pontosan tudta, hogy mi fog történni, köszönhetően Peti taktikázásának.

Hétfőn egy páros költözik be az Éden Hotelbe….

Ajánlott videó

Olvasói sztorik