Szórakozás

Nagyobb bikinit képzel feleségére Hajdú Péter

Sarka Kata (sarka kata, )
Sarka Kata (sarka kata, )

Sarka Kata fitneszmodellnek készül, amit férje is bőszen támogat. Feltéve, ha párja kellőképp eltakarja bájait.

Szigorú zsűrinek mutatná meg tökéletes alakját Sarka Kata – írja a mai Bors. A vonalaiért folyamatosan küzdő celebfeleség annyira belejött az edzésbe, hogy már versenyen is indulna.

“Egyébként is rendszeresen edzek, de az egészség és a jó forma megtartása mellett most egy még komolyabb cél lebeg a szemem előtt. Az áprilisi Fitbalance-ra készülök, ahol nemcsak a rendezvény arca és műsorvezetője leszek, hanem versenyző is. Fitneszmodell kategóriában indulok. A kategóriában a feszességet és az izmok tónusait pontozzák, úgyhogy leginkább erre gyúrok, ami két gyerek után elég nehéz. Nagyon izgulok a verseny miatt, mert ez egy teljesen új dolog az életemben. Néhány lány, aki indul ezen a versenyen, viccesen írt a Facebookon, hogy figyel rám. Én mégiscsak egy celeb vagyok a mezőnyben a profi sportolók között. Nem várok nagy csodákat, de ha elfogadom a testemet annyira, hogy felállok egy színpadra, az már nekem már nagy dolog” – mondta el a lapnak Sarka Kata, aki azt is elárulta, férje, Hajdú Péter azért nem örülne, ha túlságosan sokat mutatna magából.

“Támogat és szurkol nekem, de azért megkért, hogy ne legyen annyira kicsi a bikinim, mint amilyenben általában a profik szerepelnek.”

Egy lom csak egy lom, egszen addig, amg gy nem dntesz, hogy igazz teszed.#fitbalance #hamarosan

Posted by Kata Sarka on 2015. március 24.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik