Szórakozás

Singh Vikinek fontosak a magyar ünnepek

Singh Viki (singh viki, )
Singh Viki (singh viki, )

A Rising Star énekesnője Fluor Tomi, Diaz, Kiss Ádám és számos más előadó társaságában két előadáson is fellép március 15-én.

Minden eddiginél látványosabb show-ra számíthatnak idén az Erkel Színházban megrendezésre kerülő Red Bull Pilvaker nézői, hiszen a fellépők a legkülönbözőbb műfajokból érkeznek. Többek közt feltűnik Singh Viki is, aki az esemény – és az általa énekelt Szeptember végén című dal – kapcsán elárulta, számára a nemzeti ünnepek és a versek egyaránt nagyon fontosak.

„Bár félig indiai vagyok, fontosak számomra mind a két ország ünnepei, így március 15-e is. Itt nőttem fel, elsősorban magyar énekesnek tartom magam és remélem, hogy a közönség is így tekint rám. Ilyen szempontból is nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Kicsit visszanyúlhatok az underground gyökereimhez is, ami szintén jó érzés.

Esténként nálam előkerül alvás előtt a Tóth Árpád kötet, és Pilinszky versek után is bármikor képes vagyok telesírni a párnámat. A színpadon énekesnő vagyok, ám azon kívül egy befelé forduló, mélyen érző embernek tartom magam, akinek fontosak a versek” – mondta el a Rising Starban megismert énekesnő, aki vokalista múltja révén az összes fellépő zenészt jól ismeri.

Próbán   Fotó: Somay Márk

Ezt olvasta már? Katalin hercegné és Károly herceg megcáfolták a pletykákat

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik