Szórakozás

Ezért nem lett gyereke Csűrös Karolának

A Szomszédok Etusa nem akart kiesni a munkából egy kisbaba miatt.

Csűrös Karola már öt évtizede él házasságban Horváth Ádám rendezővel, családot viszont nem alapítottak.

“Neki már volt két kisgyereke. Én felkerültem Győrből Budapestre, várt a színház, dolgoztam, és akkor egyáltalán nem akartam gyereket. Akkoriban ez nem volt divat. Halász Jutka volt talán az első, aki szült. Ha egy színésznő gyereket szült, kiesett a körforgásból. Nem vették jó néven. Hiányzott belőlem a „mindenáron gyereket akarok” vágy, nem akartam. Mindig rohantam, imádtam, amit csináltam” – mondta a Borsnak adott interjújában Karola, akinek a kapcsolatában egyáltalán nem tett rosszat a közös gyermek hiánya, sőt.

“Ő igazi társ. Nekem nincsenek locsi-fecsi barátnőim, akik aztán engem is jól kibeszélnek. Én Ádámmal beszélek meg mindent. Ő az első számú barátom. Tőle kérek tanácsot, ha úgy adódik. Az emberek úgy tekintenek arra, aki hosszú kapcsolatban él, mintha őrült lenne. Nem hiszek abban, hogy például egy negyvenéves kapcsolat egyszer csak elmúlik és holnap már itt az új szerelem. Nem szabad ilyen könnyen venni a szerelmet és ilyen példát mutatni a fiataloknak. Egy kapcsolatért tenni kell” – tette hozzá a Szomszédok Etusa.


Fotó: Nők Lapja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik