Szórakozás

VV7: Kirúgta a tanára Fannit

A nagyhajú valóságshow-hősnek búcsút kell vennie a tánctól, tanára ugyanis nem hajlandó tovább foglalkozni vele.

VV Fanni a beköltözésekor azt hangoztatta, hogy a hastáncot is szeretné népszerűsíteni a Való Világ 7-ben, a villaporond helyett inkább az ágyban mutatta be ország-világ előtt csípőmozgását. Az angyalkának készülő lány volt tanára, Orova Karola úgy döntött, kiteszi Fanni szűrét az iskolából, és fellépésekre sem járhat vele.

“Az elmúlt egy évemet Fannira szántam, csak vele foglalkoztam, és olyan ügyes volt, hogy duettpartneremnek választottam. Együtt jártunk fellépni, versenyezni. A hastáncnál vékony a mezsgye, gyakran örömlánynak te­kin­te­nek bennünket, ezért szigorú vagyok a táncosaimmal. Nem engedem például, hogy kivágott ruhákat hordjanak. (…) Nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek vele. Nem tudok azonosulni a dolgaival, ráadásul a történtek után nem lenne harmonikus a közös munkánk” – nyilatkozta a Borsnak a tanárnő.

Fannit viszont úgy tűnik, túlzottan nem érintette meg a dolog. Van most bőven más elfoglaltsága is.

“Mivel a tanárnőm kijelentette, hogy a nem létező hírnevére ne hozzak szégyent, így abba kellett hagynom a hobbimat. Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a támogatást és segítséget, amit eddig kaptam. Hiányzik, de majd ha nagyon ügyes leszek, akkor szeretnék egy tánciskolát” – mondta a lapnak a nagyhajú vv-s.


Fotó: Berecz Valter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik