Szórakozás

Megbukott Schwarzenegger Siker-napja

A rendezvény szervezője komoly összeget bukott azon, hogy hitelekből létrehozta a Siker-napot, a kapkodásról és káoszról nem is beszélve.

Hétvégén rendezték meg Budapesten az Arnold Schwarzenegger nevével hirdetett Siker-napot, amelyet egyszer októberről már el is kellett halasztani. A Bors szerint azonban talán mégis jobban tették volna a szervezők, ha az első kudarc után feladják, ugyanis a rendezvény közel sem hozta meg a várt sikert.

A helyszínt felkészületlenség és fejetlenség jellemezte. A jegyértékesítésben is káosz alakult ki, ugyanis az utolsó napokban már 40 és 66 százalékos áron árulták a jegyeket, a 14 ezerből egyébként körülbelül háromezer fogyhatott el, az alig félházat is csak ajándékjegyekkel sikerült összehozni. Az ötvenezer és a nyolcvanezer forintos jegy között mindössze annyi volt a különbség, hogy az utóbbiak tulajdonosai egy csésze kávét is kaptak. Ráadásul a híres fotózkodós félmilliós és a 80 ezres jegyet a karszalagok színe miatt meg sem lehetett különböztetni.

A Bors több forrásból is úgy értesült, hogy a rendezvény szervezője komoly összeget bukott azon, hogy hitelekből létrehozza a Siker-napot. Az Orbán Viktorral is pózoló Terminátor 130 milliós tiszteletdíja, valamint a Sportaréna 18 milliós bérleti díja ezzel a szervezéssel gyakorlatilag kitermelhetetlen volt.

Pedig a szervezők tényleg próbálkoztak. Több sztárvendéget honorárium nélkül próbáltak színpadra csábítani, műsorvezetőnek Görög Zitát és Kulcsár Edinát is felkérték, de ők nem vállalták el ingyen. Ahogyan Majka sem, akinek a fellépés fejében egy közös Schwarzenegger-fotót ajánlottak a szervezők. Talán nem meglepő, hogy nemet mondott.


Fotó: Hír24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik