Szórakozás

Éden Hotel: Apolka egyedül maradt

A szingliszobába új lakó költözött, Mariann pedig párra talált. Az első összebújáson is túl vagyunk.

Az Éden Hotel második napján máris nagy izgalmaknak voltak kitéve a játékosok. A pár nélkül érkezett Mariann lehetőséget kapott, hogy mind az öt fiúval randira induljon. Akkor még sem ő, sem a többi lány nem tudta, hogy hamarosan alapjaiban megváltoznak a benti viszonyok.

A modell ugyanis a tengerparti csoportos randi alkalmával levelet kapott, amiben az állt, hogy választania kell a fiúk közül, akik egyébként őt mindannyian okosnak és dörzsöltnek tartják. A lányokkal közben összepakoltatták a bőröndjüket, és Berki felsorakoztatta őket a nappaliban, amiből nyilván azt a következetetést vonták le, hogy valaki hamarosan hazamegy. 

Mariann végül Bencét választotta, így Apolka pár nélkül maradt. A lányt végül – nagy megkönnyebbülésére – nem küldték el a hotelből, mindössze a szingliszobába kellett beköltöznie; amit különösen nem is bánt, hiszen Bencét egyáltalán nem érezte közel magához, sőt kimondottan zavarta a fiú gátlástalansága. 

 

Ami még történt: 

  • A fiúk szexi tánccal lepték meg a lányokat, akik visongva fogadták a produkciót. 
  • Nóri és Dominik a jakuzziban fűzték kicsit szorosabbra a kapcsolatukat. A lány kicsit soknak érzi a fiú nyomulását, de legalábbis túl gyors számára a tempó. 
  • Adrienn és Patrik kapcsolata egyre erősödik, ami a lányt kicsit meg is rémíti. Közben vita is van abból, hogy a többi srác “csicskásnak” gondolja Patrikot a lány mellett. Ez azért nem akadályozza őket egy kis paplan alatti összebújásban.
  • Már előre készülünk egy Éden aranyköpés cikk megírásására, a játékosok ugyanis olyan szavak jelentésével és kimondásával bajlódnak, mint a manipulálás és az ivararány. Oké, a Mensa közülük sem fog válogatni. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik