Szórakozás

A kizárt VV Simon nem kér többet a Való Világból

A VV6 csodabogara mára visszarázódott a hétköznapi emberek életébe, és nem is szeretne többet a valóságshow kapcsán szerepelni.

VV Simon mindössze 18 napot töltött a villában, hiszen a nézők döntésének értelmében kizárták őt a játékból, miután dühében letépte játékostársa, Viki pólóját. A srác eleinte nem találta a helyét, dolgozott fagyiárusként és szórólapozott is, most azonban egyetemre jár és egy gyárban dolgozik, hogy fizetni tudja tanulmányait.

“Debrecenben biológia szakos hallgató vagyok, most vizsgaidőszak van, tavasszal diplomázom. Ha elvégzem a sulit, akkor még egy-két mesterképzés vár rám, valamilyen kutatási irányba szeretném folytatni a tanulmányaimat. Az évfolyam élbolyába tartozom, jók a jegyeim. Ösztöndíjat kapok, de ebből sajnos nem tudom kifizetni az albérletemet, ezért az iskola mellett dolgoznom is kell. Egy műanyaggyárban 12 órázom szalag mellett, részmunkafolyamatokat végzek. Fizikából, biológiából és kémiából korrepetálok” – mesélte Simon a Life.hu-nak.

Mindezek ellenére nem térne vissza a VV-be, sőt egy alkalommal az RTL2 meghívását is visszautasította.

“A jelenleg futó szériát követem, igaz, vegyesek az érzéseim ezzel kapcsolatban. Nem vágytam arra, hogy az új sorozatba érdekesség gyanánt meghívjanak, és ha megkérnének, hogy pár napra költözzek be, nem tenném. Nem bírom a bezártságot. Megkerestek, hogy szerepeljek a BeleValóban, de próbáltam arra hivatkozni, hogy nem releváns a kizárt játékos szerepeltetése. (…) Semmit sem bántam meg, de sokkal okosabban kellett volna játszanom.”

Fotó: valovilag.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik