Szórakozás

Udvarias Anna búcsúzott a Rising Startól

A tehetségkutató legújabb, párbajokkal zsúfolt adásában a színésznőnek két dalával sem sikerült meggyőzni a közönséget.

Ahogy már írtunk róla, a Rising Star ezen a héten újabb csavarral rukkolt elő, ezúttal ugyanis párbajoztatták a versenyzőket.

Szén Alexandra és Udvarias Anna kettőséből Alexandrának sikerült a biztos továbbjutók közé kerülnie, még úgy is, hogy a zsűritagok egyöntetűen nemmel szavaztak a produkciójára. Fehérvári Gábor Alfréd és Czibi Norbi párbaját utóbbi nyerte, pedig a zuhanyzós fiút is agyon dicsérte a zsűri.

Gondi Helén csupán pár százalékkal tudta megelőzni Singh Vikit, de ezzel is biztosította továbbjutását a versenyben. Kovács Gyopár és Várhegyi-Lucas Palmira már nem először küzdött meg egymással; a dekoltázsával Majkát teljesen zavarba hozó Mira vigaszágon jutott vissza a versenybe. Ezúttal 86%-kal rengette meg a falat, és küldte ezzel Gyopárt a veszélyzónába. Palmer Izsák Peter Srámekkel mérettetett meg; a két fiú közül a szlovák énekesnek sikerült továbbjutnia. 

A szabályok értelmében így az este legkevesebb szavazatát kapó Kovács Gyopár választhatott ellenfelet a veszélyzónások, azaz Udvarias Anna, Fehérvári Gábor, Singh Viki és Palmer Izsák közöl. A tinilány választása végül Udvarias Annára esett, így közülük került ki a Rising Star következő távozója. 

Aki pedig nem volt más, mint Udvarias Anna, így Gyopárnak ismét, ellene is sikerült versenyben maradnia. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik