Szórakozás
Angelina Jolie és Ferenc pápa (angelina jolie, ferenc pápa, )

Angelina Jolie-t fogadta Ferenc pápa

Hajdú Edit
Hajdú Edit

bulvár újságíró. 2015. 01. 08. 16:38

A Rendíthetetlen című, második világháborús film bemutatója után a katolikus egyházfő személyesen fogadta az Oscar-díjas színésznőt

Korábban a témában:

Angelina Jolie filmjének vetítésen Ferenc pápa nem vett részt, de a bemutató után rövid időre fogadta a színésznőt. A hollywoodi sztár közleményben számolt be arról, hogy a Vatikántól meghívást kapott Louis Zamperini amerikai olimpikonról és második világháborús hősről forgatott új filmje levetítésére – írja az MTI.

A színésznő-rendezőt a római útra hat gyermekeke közül két lánya, Zahara és Shiloh is elkísérte. Jolie a közelmúltban elhunyt Zamperini fiával, Luke Zamperinivel együtt volt a vetítés házigazdája. A különleges bemutatóra a pápai tudományos akadémia székhelyén került sor.

Angelina Jolie megtiszteltetésnek nevezte a vatikáni meghívást és kijelentette, hogy azt a Louis Zamperini – aki közeli barátja lett a produkció előkészítése során és halálát mélyen meggyászolta – öröksége iránti tiszteletadásnak tekinti. Zamperini erős hitű ember volt, aki képes volt megbocsátani és az emberi lélek erejét is bizonyította – fűzte hozzá a 39 esztendős Oscar-díjas sztár.

A Rendíthetetlen című filmet február 5-től játsszák a magyar mozik.

Angelina Jolie és Ferenc pápa (angelina jolie, ferenc pápa, )Fotó: Europress / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.