Szórakozás

Bokatöréssel zárta az évet Balázs Klári

Az énekesnő szilveszter napján lépett félre, ami fájdalmas következményekkel járt, de orvoshoz csak két nappal később ment el.

Balázs Klári kutyáját próbálta menteni a petárdázásoktól, de egy szerencsétlen mozdulat következtében eltörte a bokáját, de esti munkáját az RTL Klub híradójában még így is vállalta.

“Az RTL Klub műsorába indultunk, amikor petárdázni kezdtek.Kimentem, hogy betereljem a belga juhászkutyánkat, akit megviselt ez a hangorkán. Meg sem mozdult, én pedig próbáltam hátralépni, amikor egy szegélykőben megbotlottam, és elestem. Azonnal kifordult a bokám. Egy erős bokacipőben mentem a tévébe, levezettem a műsort, majd mire hazaértünk, fekete és duzzadt volt a lábam” – mesélte a Borsnak Klárika, aki napokat várt azzal, hogy sérülését egy orvosnak is megmutassa.

“Nem szerettem volna egyik kórház ügyeletén sem órákat ácsorogni a szilveszteri bulik sérültjeivel, csak január másodikán mentünk el az ismerős orvosunkhoz, aki megröntgenezett. Jó és rossz híre is volt a számomra, a jó, hogy műteni nem kellett. A rossz, hogy eltört a bokám. Gipszet kaptam, járni sem lehetett vele. Édesanyám kerekes széke megmaradt nekünk, belekényszerültem. Az­óta lecserélték a gipszet, így egy olyat kaptam, amiben már tudok járni, mankókkal. Térdig be vagyok gipszelve, hat héten át. A hó végétől vannak fellépéseink, hosszú szoknyában leszek majd, táncolni úgysem szoktam. A pókerközvetítéseken pedig nem látszik a lábam. És pihenek” – részletezte Balázs Klári.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik