Szórakozás

Ezért menekül szülővárosából Tóth Andi

Az X-Faktor 2014-es győztese amilyen gyorsan csak lehet, Budapestre költözik. Osztálytársai, de még távoli rokonai is ellene fordultak a szülőhazájában.

Mint megírtuk, Tóth Andi szülei eladják a házukat és felmondanak munkahelyükön, hogy lányukkal Budapestre költözzenek. A 2014-es X-Faktor győztese és szülei azonban nem csak a jobb karrierlehetőségek miatt döntöttek a költözés mellett, hanem azért is, mert az emberek kezdenek nagyon csúnyán bánni a lánnyal odahaza, Nagyváradon.

“Számítottam rá, hogy nem lesz mindenki boldog attól, hogy eljöttem az X-Faktorba. Szinte természetes, hogy vannak irigyek, de ami történt, arra nem voltam felkészülve. Olyan emberek fordultak ellenem, akiktől támogatást reméltem. Az osztálytársaim, de még az unokatestvéremék is rossz­indulatú dolgokat terjesztenek rólam. Szerintük teljesen kifordultam magamból, holott korábban nem is ismertek igazán. Azt mondják rólam, sokat képzelek magamról, nagyképű lettem, pedig cseppet sem változtam az elmúlt hónapokban. Olyan vagyok, mint azelőtt. Nagyon rosszulesik” – mondta a Blikknek Andi, akit már a verseny alatt is támadtak az iskolában.

“Az osztálytársaim egyáltalán nem voltak mellettem a verseny alatt. Folyamatosan kibeszéltek már akkor is, amikor kiderült, hogy jelentkeztem. Aztán annyira eldurvult a helyzet, hogy amikor apukám megtudta, mi folyik a hátam mögött az iskolában, azonnal kiíratott. Nem kell már visszamennem oda, de nem is szeretnék” – tette hozzá az énekespalánta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik