Meglepő bejelentést tett a TV2

Olyan versenyzőt hoznak vissza a Rising Star-ba, akit egyszer már kirostáltak. Közben megvan az első kieső is.

Korábban a témában:

Sok néző szerint nem volt igazságos a legjobb 12 kiválasztása a Rising Star-ban. Reklamáltak a szabott párosítások, az applikáció hibái és a zsűrivel való nagy véleménykülönbség miatt, és úgy tűnik, ezzel a TV2 is egyetért. Az elmúlt két hétben rájuk zúdult kommentcunami miatt ugyanis a tehetségkutató készítői és zsűrije úgy döntöttek, hogy egy kiesett versenyzőt visszahozhatnak a nézők a versenybe a vasárnapi adásban.

A versenybe visszakerülő énekes személyéről a közönség a TV2 weboldalán szerdáig szavazhat. Ekkor a műsor készítői lezárják a szavazást, és az aktuális állás alapján az első öt helyen álló énekest visszahívják egy párbajra a következő adásba. Újra énekelnek, a nézők pedig ekkor az applikáció segítségével dönthetnek a végleges visszakerülő személyéről.

A Rising Star-ból azonban közben fogyatkoztak is az énekesek. Vasárnap este a legkevesebb nézői szavazatot kapott Heiser Ádám hívta ki párbajra Szén Alexandrát, aki alaposan lekörözte ellenfelét. Így Ádámnak kellett búcsúznia.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.