Szórakozás

Megszülettek a hercegi pár ikrei

Monacói hercegi pár (albert herceg, monacói herceg, charlene hercegnő)
Monacói hercegi pár (albert herceg, monacói herceg, charlene hercegnő)

Egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet szerdán Charlene hercegnő, II. Albert monacói herceg 36 éves felesége.

Az uralkodóház közleménye szerint elsőként a kislány, Gabriella Thérese Marie, két perccel később öccse, Jacques Honoré Rainier jött világra. A babák jól vannak, akárcsak az édesanya – írja a palota által kiadott hírt az MTI.

Charlene hercegnő szerdán vonult be a Grace de Monaco klinikára, ahol világra hozta az újszülötteket. A hercegnőnek ők az első gyermekei, II. Albertnek már van két másik gyermeke korábbi kapcsolatokból. A monacói hercegi pár az utolsó pillanatig azt állította, hogy nem ismeri a születendő gyermekek nemét, akik közül így fiúként Jacques élvez elsőbbséget a trónöröklésben.

“Ikerfiúk esetében az lesz a trónörökös, aki először jön világra. Különnemű ikreknél a fiú örököl. Ha ikerlányok születnek, és utánuk kisfiúval is bővül majd a család, akkor utóbbi követhet a trónon” – mondta korábban II. Albert. Az 56 éves herceg két, házasságon kívül született gyermeke, akiket magáénak ismert el, nem részei a trónöröklési rangsornak, mivel nem számítanak törvényes utódnak.

A 13. században alapított monacói uralkodóházban ez volt az első ikerszülés.

Fotó: Europress/ AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik